4. rész

Másnap
Ahogy Réka ígérte, át is jött hozzám kettőkor. Képtelen lett volna kihagyni azt, hogy felkészítsen egy ilyen randira. Rengeteget segített nekem, együtt kiválasztottuk a legszexibb ruhát és a sminket is ketten készítettük el. Közben természetesen sokat poénkodtunk és nevetgéltünk egymás viccein.
-Sok szerencsét! Csábítsd el a mi kis popsztárunkat! -búcsúzott el tőlem Réka, három előtt 10 perccel. Ahogy ketyegett a vekker, úgy éreztem mintha órák teltek volna el.

*SP
Bömbölt a Hurts - Wonderful Life a kocsiban, de még ez sem tudott lenyugtatni hiszen megint dugó volt. Előttem legalább 10 autó állt, reménytelennek tűnt a helyzet, hogy időben odaérjek a csaj lakásához.
-Bassza meg! -csaptam rá a kormányra idegesen, majd hátradőltem az ülésbe. A várakozás idegőrlő volt, jól tudtam ha nem sietek el fogok késni... én aki utálja ha a másikra kell várnia. Remek.
Mire sikerült az említett házhoz érnem, legalább 8 perccel múlhatott három. Felcsöngettem Lindához, hamar be is engedett. Lépcsőztem a negyedik emeletig, ahol a lány már az ajtóban várt engem. Szinte csorgott a nyálam utána, mert olyan dögös volt a kivágott elejű trikóval amely kiemelte a melleit, és a rövidnadrággal ami nem sokat takart a szép hosszúkás lábaiból.
-Hello Linda! Gyönyörű vagy -üdvözöltem egy széles mosollyal. Reméltem, hogy a késést nem kéri számon.
-Szia. Bár igaz lenne...
-Az is! Nagyon meggyőző tudok lenni, úgyhogy ezen nem éri meg vitatkoznod velem-közöltem vele a tényeket és vállat vontam.
-Oké, értettem -mondta mosolyogva -Gyere beljebb -invitált a lakásába. Nekem sem kellett könyörögni, rögtön az előszobába léptem.
-Nem rossz -néztem körbe a helységben.
-Aha. Körbevezesselek vagy kérsz valamit vagy megvárod míg felveszem a cipőmet? -kérdezte. Az sokat el tud árulni valakiről, hogy milyen a lakása, úgyhogy az első lehetőség mellett döntöttem. Linda megmutatta a háza összes szegletét, rend és tisztaság volt mindenhol.
-Biztos nem kérsz semmit? -kérdezte.
-Na jó... Van cola? -rábólintott.
-Ühümm. Pepsi.
-Az tökéletes -a lány rögtön a konyhába ment italért, addig az ajtófélfának támaszkodva vártam. Nemsokára visszatért és a kezembe nyomta a teli poharat. Miután megittam, lesétáltunk az autómhoz mely a parkolóban állt. Kinyitottam Lindának az ajtót -like a gentleman- aztán én is beszálltam a fekete Alfa Romeo Mito-ba.
-Wow! Pöpec járgány, az biztos. Hány éves? -nézett körbe az utastérben.
-Még csak egy. 2010-ben vettem, tavaly. Brutálisan gyorsul és kényelmes. Imádom! -mondtam fülig érő szájjal, aztán beindítottam a motort -Mehetünk?
-Igen -beletapostam a gázba és már mentünk is a közeli parkba ami kocsival kb. 10-15 percre volt. Leparkoltam a Mitot, majd kiszálltunk. Odasétáltunk az egyik padhoz és kissé egymás felé fordulva leültünk.
-Amúgy melyik kávézóban dolgozol? -szögeztem felé a kérdésemet.
-A Fargerben. Tudod, a Szabadság téren van.
-Biztos... nem szoktam nézegetni őket -villantottam meg a mosolyom -Legalább szeretsz munkába menni?
-A-a. De mitől lesz más az életem ettől? Elcsesztem ezt már akkor, mikor még ott állt előttem a lehetőség. A rosszabbik utat választottam -rántott vállat, majd a földet fixírozta.
-Hé! Kislány! Még csak huszon... -bizonytalanodtam el a korát illetően.
-...egy
- ...éves vagy, itt van előtted az élet, bármit rendbe hozhatsz! -az ujjaimat az álla alá tettem és így feljebb emeltem a fejét, hogy rám nézzen -A lényeg, hogy ne add fel, soha!
-Ne add fel kérlek, még ne... -kezdte el immár mosolyogva. Örültem, hogy jobb kedvre deríthettem. Igaz teljesen a véletlennek köszönhető, hogy pont refrén kezdő sorát mondtam ki.
-Még a végén jobban énekled, mint én -vigyorogtam.
-Hahh! Sírva könyörögnél nekem, hogy álljak le vele -nevetett fel.
-Kétlem. Meghallgatlak egyszer, most már tényleg kíváncsi vagyok hogyan tudsz énekelni -mivel az előbbit inkább elmondta dallamosan, nem jött le nekem mire képes. Mondjuk ha tényleg annyira pocsék hangja van mint amilyennek mondja, kín szenvedés lesz.
-Az Isten se venne arra rá! -tiltakozott erősen.
-Nyugi, megvannak a módszereim -jelent meg egy kaján vigyor az arcomon. Linda nagyot sóhajtott, valószínűleg nem tetszett neki az ötlet. Néhány percig csendben ültünk egymás mellett, Ő a fagyizót nézegette. Jól tippeltem mi fog következni...
-Megyünk fagyizni? -emelte rám a tekintetét, választ várva.
-Jaja -biccentettem- De én állom -tettem hozzá, aztán feltápászkodtam a helyemről.
*Linda
Sétálgattunk a parkba fagylalttal a kezünkbe. Az enyém egy milkából és vaníliából állt. Krisztián tiramisut kért.
Jó volt így csendben, rajongók nélkül. De azért figyeltem, nehogy egészen véletlen valaki villantson egyet vakuval, felénk. Az igazság az, hogy nagyon nem akartam az első randi után a címlapon kikötni. Tisztában vagyok vele, mennyire fel tudják fújni a dolgokat... ha megpuszilod búcsúzóként rögtön meggyanúsítanak, hogy jársz vele. Miért ilyen a mai világ?
Miközben hosszasan elgondolkoztam ezen a témán, kiszúrtam egy kis plázaciccet, aki a telójával babrált. Egészen addig ez még nem is jelentett különösebb problémát, amíg ránk nem szegezte a készüléket.
-Felkészültél már arra, mit fogsz mondani, ha címlapon kötünk ki?  -fordultam Kriszi felé.
-Nem. Azzal ráérek akkor foglalkozni, ha ott látom magam az újságárusok polcain -vont vállat -Ne stresszelj ezen te se! Az a lényeg, hogy mi tudjuk mi a helyzet. Másnak meg köze nincs a magánéletünkhöz. Meg különben sem azért jöttél el velem, hogy folyamatos feszültségbe legyél ez miatt -mondta végig a beszédét, teljes lazasággal.
-Ez igaz -adtam meg magam. Egy kis ideig még gyalogoltunk (fagyi nélkül) aztán meguntam ezt is. Csodálatos idő volt, szóval tényleg nem volt rossz ötlet ez a „randizgassunk a parkban” dolog, csak egyszerűen le akartam tenni magam...
-Leülünk? -kérdeztem. Krisztián rábólintott, én már mentem is az egyik padhoz. Jól is esett az árnyékban, a fa alatt pihenni. A nap ahelyett, hogy feltöltött volna elvett egy csomót az energiámból, és ezzel nem voltam egyedül.
-Te hol éltél kisebb korodban? -törte meg a csendet K. Halványan elmosolyodtam aztán belekezdtem a mondandómba.
-Budapesten. Született pesti vagyok. Sajnos -hangsúlyoztam ki az utolsó szót, ugyanis kifejezetten utálok ebben a városban lakni.
-Mitől „sajnos”? -faggatott.
-A nyüzsgés... be vagy zárva 4 fal közé... mindig csak az unalmas betontömbök néznek rád vissza. Ismerős?
-Jah. Azért is megyek vissza Sopronba, sűrűn. Ott legalább nyugi van körülöttem -csúszott lejjebb a padon és a fejét hátradöntötte.
-Jó neked, hogy van hova menekülnöd -sóhajtottam.
-Jártál már Sopronba? -fordult felém.
-Talán kétszer.
-Akkor elviszlek városnéző körútra. Mit szólsz hozzá? Hmm? -erre felcsillantak a szemeim és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. Tényleg jó programnak ígérkezett.
-Benne vagyok! -feleltem szinte rögtön. Ha felajánlotta akkor miért ne fogadnám el?
-Zsír! Jó nem most gondoltam, de majd egyeztetünk. Megígérem, elmegyünk oda -mutatta meg a sármos mosolyát.
-Szavadon foglak! -vigyorogtam.

Szuper volt ez a délután Krisztiánnal. Jól éreztük magunkat a hőségtől függetlenül. Természetesen hazafuvarozott engem. Úton a házamhoz pedig tett egy humoros megjegyzést ami ha eszembe jut mindig mosolyognom kell rajta. Nagyon megkedveltem a csávót, nem csak külsőre tetszetős, hanem a személyisége is. Jó értelemben tér el az átlagtól.
-Akkor majd hívlak, hogy mikor és hol -puszilt meg búcsúzóként. Ő ment haza, én meg bevonultam a szobámba. Most már mondhatom, hogy randiztam egy sztárral.