Átirányítás!

4. rész

Másnap
Ahogy Réka ígérte, át is jött hozzám kettőkor. Képtelen lett volna kihagyni azt, hogy felkészítsen egy ilyen randira. Rengeteget segített nekem, együtt kiválasztottuk a legszexibb ruhát és a sminket is ketten készítettük el. Közben természetesen sokat poénkodtunk és nevetgéltünk egymás viccein.
-Sok szerencsét! Csábítsd el a mi kis popsztárunkat! -búcsúzott el tőlem Réka, három előtt 10 perccel. Ahogy ketyegett a vekker, úgy éreztem mintha órák teltek volna el.

*SP
Bömbölt a Hurts - Wonderful Life a kocsiban, de még ez sem tudott lenyugtatni hiszen megint dugó volt. Előttem legalább 10 autó állt, reménytelennek tűnt a helyzet, hogy időben odaérjek a csaj lakásához.
-Bassza meg! -csaptam rá a kormányra idegesen, majd hátradőltem az ülésbe. A várakozás idegőrlő volt, jól tudtam ha nem sietek el fogok késni... én aki utálja ha a másikra kell várnia. Remek.
Mire sikerült az említett házhoz érnem, legalább 8 perccel múlhatott három. Felcsöngettem Lindához, hamar be is engedett. Lépcsőztem a negyedik emeletig, ahol a lány már az ajtóban várt engem. Szinte csorgott a nyálam utána, mert olyan dögös volt a kivágott elejű trikóval amely kiemelte a melleit, és a rövidnadrággal ami nem sokat takart a szép hosszúkás lábaiból.
-Hello Linda! Gyönyörű vagy -üdvözöltem egy széles mosollyal. Reméltem, hogy a késést nem kéri számon.
-Szia. Bár igaz lenne...
-Az is! Nagyon meggyőző tudok lenni, úgyhogy ezen nem éri meg vitatkoznod velem-közöltem vele a tényeket és vállat vontam.
-Oké, értettem -mondta mosolyogva -Gyere beljebb -invitált a lakásába. Nekem sem kellett könyörögni, rögtön az előszobába léptem.
-Nem rossz -néztem körbe a helységben.
-Aha. Körbevezesselek vagy kérsz valamit vagy megvárod míg felveszem a cipőmet? -kérdezte. Az sokat el tud árulni valakiről, hogy milyen a lakása, úgyhogy az első lehetőség mellett döntöttem. Linda megmutatta a háza összes szegletét, rend és tisztaság volt mindenhol.
-Biztos nem kérsz semmit? -kérdezte.
-Na jó... Van cola? -rábólintott.
-Ühümm. Pepsi.
-Az tökéletes -a lány rögtön a konyhába ment italért, addig az ajtófélfának támaszkodva vártam. Nemsokára visszatért és a kezembe nyomta a teli poharat. Miután megittam, lesétáltunk az autómhoz mely a parkolóban állt. Kinyitottam Lindának az ajtót -like a gentleman- aztán én is beszálltam a fekete Alfa Romeo Mito-ba.
-Wow! Pöpec járgány, az biztos. Hány éves? -nézett körbe az utastérben.
-Még csak egy. 2010-ben vettem, tavaly. Brutálisan gyorsul és kényelmes. Imádom! -mondtam fülig érő szájjal, aztán beindítottam a motort -Mehetünk?
-Igen -beletapostam a gázba és már mentünk is a közeli parkba ami kocsival kb. 10-15 percre volt. Leparkoltam a Mitot, majd kiszálltunk. Odasétáltunk az egyik padhoz és kissé egymás felé fordulva leültünk.
-Amúgy melyik kávézóban dolgozol? -szögeztem felé a kérdésemet.
-A Fargerben. Tudod, a Szabadság téren van.
-Biztos... nem szoktam nézegetni őket -villantottam meg a mosolyom -Legalább szeretsz munkába menni?
-A-a. De mitől lesz más az életem ettől? Elcsesztem ezt már akkor, mikor még ott állt előttem a lehetőség. A rosszabbik utat választottam -rántott vállat, majd a földet fixírozta.
-Hé! Kislány! Még csak huszon... -bizonytalanodtam el a korát illetően.
-...egy
- ...éves vagy, itt van előtted az élet, bármit rendbe hozhatsz! -az ujjaimat az álla alá tettem és így feljebb emeltem a fejét, hogy rám nézzen -A lényeg, hogy ne add fel, soha!
-Ne add fel kérlek, még ne... -kezdte el immár mosolyogva. Örültem, hogy jobb kedvre deríthettem. Igaz teljesen a véletlennek köszönhető, hogy pont refrén kezdő sorát mondtam ki.
-Még a végén jobban énekled, mint én -vigyorogtam.
-Hahh! Sírva könyörögnél nekem, hogy álljak le vele -nevetett fel.
-Kétlem. Meghallgatlak egyszer, most már tényleg kíváncsi vagyok hogyan tudsz énekelni -mivel az előbbit inkább elmondta dallamosan, nem jött le nekem mire képes. Mondjuk ha tényleg annyira pocsék hangja van mint amilyennek mondja, kín szenvedés lesz.
-Az Isten se venne arra rá! -tiltakozott erősen.
-Nyugi, megvannak a módszereim -jelent meg egy kaján vigyor az arcomon. Linda nagyot sóhajtott, valószínűleg nem tetszett neki az ötlet. Néhány percig csendben ültünk egymás mellett, Ő a fagyizót nézegette. Jól tippeltem mi fog következni...
-Megyünk fagyizni? -emelte rám a tekintetét, választ várva.
-Jaja -biccentettem- De én állom -tettem hozzá, aztán feltápászkodtam a helyemről.
*Linda
Sétálgattunk a parkba fagylalttal a kezünkbe. Az enyém egy milkából és vaníliából állt. Krisztián tiramisut kért.
Jó volt így csendben, rajongók nélkül. De azért figyeltem, nehogy egészen véletlen valaki villantson egyet vakuval, felénk. Az igazság az, hogy nagyon nem akartam az első randi után a címlapon kikötni. Tisztában vagyok vele, mennyire fel tudják fújni a dolgokat... ha megpuszilod búcsúzóként rögtön meggyanúsítanak, hogy jársz vele. Miért ilyen a mai világ?
Miközben hosszasan elgondolkoztam ezen a témán, kiszúrtam egy kis plázaciccet, aki a telójával babrált. Egészen addig ez még nem is jelentett különösebb problémát, amíg ránk nem szegezte a készüléket.
-Felkészültél már arra, mit fogsz mondani, ha címlapon kötünk ki?  -fordultam Kriszi felé.
-Nem. Azzal ráérek akkor foglalkozni, ha ott látom magam az újságárusok polcain -vont vállat -Ne stresszelj ezen te se! Az a lényeg, hogy mi tudjuk mi a helyzet. Másnak meg köze nincs a magánéletünkhöz. Meg különben sem azért jöttél el velem, hogy folyamatos feszültségbe legyél ez miatt -mondta végig a beszédét, teljes lazasággal.
-Ez igaz -adtam meg magam. Egy kis ideig még gyalogoltunk (fagyi nélkül) aztán meguntam ezt is. Csodálatos idő volt, szóval tényleg nem volt rossz ötlet ez a „randizgassunk a parkban” dolog, csak egyszerűen le akartam tenni magam...
-Leülünk? -kérdeztem. Krisztián rábólintott, én már mentem is az egyik padhoz. Jól is esett az árnyékban, a fa alatt pihenni. A nap ahelyett, hogy feltöltött volna elvett egy csomót az energiámból, és ezzel nem voltam egyedül.
-Te hol éltél kisebb korodban? -törte meg a csendet K. Halványan elmosolyodtam aztán belekezdtem a mondandómba.
-Budapesten. Született pesti vagyok. Sajnos -hangsúlyoztam ki az utolsó szót, ugyanis kifejezetten utálok ebben a városban lakni.
-Mitől „sajnos”? -faggatott.
-A nyüzsgés... be vagy zárva 4 fal közé... mindig csak az unalmas betontömbök néznek rád vissza. Ismerős?
-Jah. Azért is megyek vissza Sopronba, sűrűn. Ott legalább nyugi van körülöttem -csúszott lejjebb a padon és a fejét hátradöntötte.
-Jó neked, hogy van hova menekülnöd -sóhajtottam.
-Jártál már Sopronba? -fordult felém.
-Talán kétszer.
-Akkor elviszlek városnéző körútra. Mit szólsz hozzá? Hmm? -erre felcsillantak a szemeim és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. Tényleg jó programnak ígérkezett.
-Benne vagyok! -feleltem szinte rögtön. Ha felajánlotta akkor miért ne fogadnám el?
-Zsír! Jó nem most gondoltam, de majd egyeztetünk. Megígérem, elmegyünk oda -mutatta meg a sármos mosolyát.
-Szavadon foglak! -vigyorogtam.

Szuper volt ez a délután Krisztiánnal. Jól éreztük magunkat a hőségtől függetlenül. Természetesen hazafuvarozott engem. Úton a házamhoz pedig tett egy humoros megjegyzést ami ha eszembe jut mindig mosolyognom kell rajta. Nagyon megkedveltem a csávót, nem csak külsőre tetszetős, hanem a személyisége is. Jó értelemben tér el az átlagtól.
-Akkor majd hívlak, hogy mikor és hol -puszilt meg búcsúzóként. Ő ment haza, én meg bevonultam a szobámba. Most már mondhatom, hogy randiztam egy sztárral.

Előzetes

"-Ne add fel kérlek, még ne... -kezdte el immár mosolyogva. Örültem, hogy jobb kedvre deríthettem. Igaz teljesen a véletlennek köszönhető, hogy pont refrén kezdő sorát mondtam el."

3. rész

Sziasztok! Jó ez a rész kicsit rövid lett, de ezért most ne öljetek meg :)

*Linda
Otthon feküdtem az ágyamon és a plafont bámultam megszállottan. Próbáltam feldolgozni a történteket... nem sikerült. Legszívesebben felhívtam volna Rékát és beleüvöltöttem volna a telefonba, hogy milyen szerencsés vagyok. De úgy döntöttem várok egy picit és nyugodt lelkiállapotba újságolom el.
Később mikor már sikerült kellőképpen átgondolnom ezt a Mekis ügyet, a telefonomért nyúltam, Réku nevét kiválasztattam a névjegyzékből majd hívtam is.
-Szia csajszi! -üdvözölt nagy lelkesedéssel -Mi a helyzet?
-Hali! Nem fogod elhinni ki hívott meg randira!
-Hé! Alighogy egyedül hagylak és te már mindjárt bepasizol! -nevetett fel, én vigyorogtam rajta -Na, de mesélj! Ki az? -kérdezte, s bár az arcát nem láttam mégis, szinte biztosra vettem, hogy mosolyog a vonal túlsó felén.
-SP -miután ezt kimondtam egy pillanatra elhallgatott.
-Micsoda??! Most te csak szívatsz, ugye? -hitetlenkedett. Simán el tudnám képzelni, milyen fejet vághatott mikor meghallotta a srác nevét.
-Én? Soha!
-Akkor mondd el mi volt... várj! Ne is! Átmegyek hozzád, és megbeszélünk mindent. Az úgy jó neked?-kérdezte. Bólintottam, akkor jutott eszembe, hogy ezt Ő nem láthatta.
-Persze. Várlak, siess! Szia! -bontottam a vonalat.
Fél óra múlva már itt is volt a barátnőm, addig tévéztem. Csengetett hozzám, beengedtem. Kinyitottam az ajtót és úgy vártam míg felgyalogol a lépcsőházba, elvégre 5 emeleteshez nincs lift.
-Hello Réka! -öleltem meg.
-Szia! Menjünk be és mesélj el mindent, részletesen. Nagyon kíváncsi vagyok! -mosolygott rám, miután szétváltunk. Bementünk a lakásba, a barátnőm levette a cipőjét meg a pulcsiját, majd  a nappaliba sétáltunk. Leültünk a kanapéra, egymással szembe.
-Úgy kezdődött, hogy bementem a Mekibe shaket inni. Aztán Ő is jött, vett sültkrumplit és mellém ült le. Attól még nem is olvadtam el, hiszen az semmit sem jelent. Hanem amikor kérdezősködött, ott már felmerült bennem, hogy komolyabb szándékai is vannak... és meghívott randira -szövegeltem el lelkesen. A végére fülig érő szájjal ültem Réka előtt.
-Mázlista! És mikor mentek, hova? -faggatózott.
-Holnap háromkor a parkba. Azt mondta eljön értem. Megadtam a címemet is -vigyorogtam. A barátnőm is nagyon boldog volt, hiszen rátapasztottam a jókedvemet.
-Úristen! Ez esetben átjövök hozzád kettőkor és úgy kicsinosítalak, hogy rád sem fog ismerni -mosolygott.
-Köszike, bár azt hiszem nem sok segítségre lesz szükségem, elvégre magamtól is fel tudok öltözni, és ki tudom sminkelni magam -ez elég nagy bunkóság volt tőlem. De nem megbántani akartam, csak megmondani, hogy egyedül is menne.
-Ez esetben nincs szükséged rám, megyek is -állt fel, majd az ajtó felé vette az irányt. Én gyorsan utána mentem még mielőtt kilépett volna a lépcsőházba.
-Réka! Nem úgy gondoltam! Kérlek, maradj itt! Nélküled semmire sem mennék!-jelentettem ki, teljesen őszintén. Az egyik legjobb dolog az volt az életemben amikor megismertem.
-Na látod! Ezt akartam hallani! -fordult vissza, majd megölelt vigyorogva. Vagyis ez csak egyfajta színjáték volt a részéről, hogy bevalljam mennyire fontos nekem a barátságunk.
-De genyó vagy! -nevettem fel.
-Legalább annyira mint amennyire te -erre Ő is elkezdett röhögcsélni, eztán visszamentünk a nappaliba.
-Hol is tartottunk? -dobta le magát a kanapéra- Jah ott, hogy rendes volt veled vagy inkább flegma?
-Rendes -jelentettem ki azonnal.
-Hogyan nézett rád? -kérdezte. Furcsa fejet vághattam. Nem igazán értettem mire akar kilyukadni.
-Átlagosan -vontam vállat.
-Vagy csak te nem vetted észre a tekintetébe, hogy mennyire beléd van esve -mosolygott.
-Ugyan... még csak most találkoztunk először -csóváltam a fejem.
-Aha. De ezt elfelejtetted úgy látszik: A pasiknak mindig is a külső lesz a legfontosabb. Azzal megfogod és a belső értékeiddel kell megtartanod. Magyarul ha bejössz neki, próbálkozik. Amennyiben ügyes vagy, sikerül „magadhoz láncolnod”. Ellenben ha nem figyelsz eléggé, kihasznál egy darabig, aztán mikor megunja a testedet kidob mint macskát szarni. Óvatosnak kell lenned -magyarázta. Végighallgattam figyelmesen, de kissé olyan érzésem lett, mintha ki akarna oktatni... mintha nem tudná, hogy eddig már volt 2 komolyabb kapcsolatom.
-Az leszek -bólintottam -Különben azt hogyan gondoltad, hogy holnap átjössz? Nem Ferivel lenne programod? -erre sóhajtott egyet.
-Megoldom, nyugi. Az miatt ne aggódj. Meg fogja érteni, hidd el. Már ezerszer átrágtuk magunkat a témán, hogy mi mindig itt leszünk egymásnak, ha úgy kell akkor újraszervezem a programot -ölelt meg. Az arcomra egy széles mosoly kúszott fel.

2. rész

Hali! Itt a 2. rész is :) Örülnék ha írnátok, hogy tetszik-e vagy sem a sztori.
*Linda
-Szia Linda, majd akkor hétfőn, reggel találkozunk! -köszönt el tőlem Réka, a barátnőm. Ő egyben a munkatársam is, egy kávézóban dolgozunk. Erre a péntekre viszont mindkettőnk szabadnapot vett ki. Pontosan ezért mozdultunk el otthonról, vásárolni, nézelődni a városba. Tökéletes délutáni programnak ígérkezett.
-Oké, hello! -intettem neki. Még láttam ahogy a barna hajú lány tesz pár lépést a másik irányba, aztán sarkon pördültem s elindultam hazafelé. Ahogy sétálgattam Budapest utcáin nagyon megkívántam egy shaket, hiszen meg lehetett sülni odakint. Kellett valami, ami ha egy kicsit is, de lehűt. A McDonald's pont útba esett nekem, így bementem. Kértem csokis shaket, ezt követően leültem egy üres asztalhoz. A tatyót a földre tettem, a lábamhoz. Lassan elkezdtem szürcsölgetni a finomságot, majd észrevettem, hogy egy fiatal, körülbelül 21 éves srác belép az ajtón. Mikor jobban szemügyrevettem, rájöttem ki az. Ő SP. Csodálkozva néztem ahogy tesz pár lépést a pénztárhoz. Sültkrumplit vett, utána egyenesen felém közeledett.
-Szia! Leülhetek? -kérdezte, én meglepődöttségemben csak bólogattam. Mihelyt leült a csávó, odasereglett hozzá pár tinilány. Néhány aláírást kiosztott, a rajongók meg békénhagyták a továbbiakban.
-Megtudhatom mi a neved? -a kérdésére elmosolyodtam, aztán megszólaltam.
-Szigeti Linda -feleltem. Miközben ránéztem SP-re, gyönyörű kékes szemeiben elidőzött a tekintetem.
-Éder Krisztián -mutatkozott be illedelmesen, bár szerintem meg volt róla győződve, hogy már ismerem.
Elkezdte elfogyasztani a sültkrumpliját én meg a shaket ittam.
-Mi a foglalkozásod? -látszólag már a puszta jelenlétem felvidította. Mosolygott rám, persze már nem teli szájjal.
-Felszolgálóként dolgozom egy kávézóban. Neked már mesélned sem nagyon kell mert ismerlek... úgy értve, tudom, hogy fotózol meg énekelsz -javítottam ki magamat. Mert elvégre csak ehhez hasonló, felületes információkat tudok Róla.
-Rajongóm vagy?
-Fogjuk rá -biccentettem -Szinte mindegyik zeneszámodat hallottam már. Imádom őket, tetszik a stílusod és szerintem jó a hangod -mondtam már bátrabban. Nekem általában beletelik egy kis időbe mire feloldódok idegenek társaságában. Krisztián erősen hozzájárult ahhoz, hogy ez a folyamat minél rövidebb legyen. Kedvesen beszélt hozzám.
-Köszi. De dumáljunk inkább rólad -fordult felém féloldalasan. Észre lehetett venni azt, hogy mosolyog. Az én reakcióm ugyanez volt.
-Mit szeretnél hallani? -döntöttem oldalra a fejem, kérdően.
*SP
-Mindent. Lökd a sódert! Ráérek. Hallgatlak -feleltem. Miért mondtam, hogy 'ráérek'? Nos, az igazság az valahogy úgy festett, hogy ugye forgatáson voltunk, hosszú volt az út, megéheztem és bejöttem kajáért. Azzal viszont nem számoltam, hogy egy esetleges barátnő jelöltet pillantok meg... éjfekete haj, hozzá társul az a hipnotikus hatással bíró, rikítóan zöld szempár. Ha meg már ennyit elárultam akkor folytatom: Meseszép arc, tökéletes alkat -már amennyit láttam belőle – telt idomok, vagyis nem úgy néz ki mint egy étkezési zavarokkal küszködő, viszont nem is egy víziló... aranyközépút amelyikről néhány csávó csak álmodni merne. Nos, pöppet hosszúra sikeredett ez a „kitérő” így mondanám tovább a lényeget: Mivel a modellt már kiraktuk, és különben is foglalt volt -házinyúlra nem lövünk -ezért gondoltam bepróbálkozok ennél a gyönyörűséges „Mekis csajnál” akit mint később kiderült; Lindának hívnak. Arra pedig rá se bagóztam mit fognak addig csinálni azok az autóban maradt szerencsétlen párák akik azt várják, hogy visszamenjek végre a sültkrumplival a kezemben.
-Húha. Rendben... nevelőszüleim vannak csak, az eredeti családomat nem ismerem. 2 mostohatesómmal nőttem fel, akikkel egyébként a mai napig jó viszonyban vagyok. Mit is mondhatnék még? Hmm -törte a fejét. Gondolom nem kívánt velem megosztani túl személyes információkat, kereste azt a területet amit közölhet velem is - Fotós pályát szántak nekem, azonban ezt a jövőképet eltorzítottam a rossz tanulmányi eredményeimmel, noha a mai napig szeretek fotózni -mikor felhozta ezt, azonnal jobb kedvre derültem. Legalább már van egy közös tulajdonság.
-Aha. Ismerős ez a nevelőszülős dolog. Mostohaapám van aki amúgy jó fej, ám mégsem a valódi faterom. Azért nagy a különbség a kettő között. De inkább ne feszegessük ezt a témát... említetted, hogy szeretsz fotózni. Milyen géppel dolgozol? -érdeklődtem.
-Nikon D3100. Tükrös. Ha egy parányival is ügyesebb lennék, sokkal jobb képeket tudnék készíteni. Egyelőre nem bírom kihasználni a gép által nyújtott összes funkciót, maximálisan.
-Majd egyszer megnézem a munkáidat, és bebizonyítom, hogy igen is tehetséges vagy, most is! -vágtam rá rögtön. Olyan hihetetlenül hangzik az, hogy valakinek van egy tükrös fényképezője ennek ellenére képtelen legalább egy perfekt fotót csinálni. Biztos voltam benne, hogy ezt csak azért mondta, mert a béka segge alatt van az önbizalma. Majd Krisztián orvosolja a fennálló problémát!
-Azt nehéz lesz -vont vállat.
-Jah, veled elhitetni -mondtam és bekaptam egy sültkrumplit. Aztán Linda elé toltam „tálat” -Kérsz?
-Ühümm, köszi! -vett belőle Ő is. Miután sikerült felzabálnunk az egészet megint kérdeztem tőle.
-Linda, találkozhatnánk még valamikor? -könyörögve néztem rá.
-A hétvégén ráérek a nap 24 órájában -mosolygott rám, viszonzásként én is rá.
-Dettó. Legalábbis eddig úgy tűnik. Holnap a parkban háromkor? -szemezgettem vele. Aprót bólintott az ajánlatra -Szuper! De érted megyek ha megadod a telószámod és a lakcímed -így is éppen eléggé el volt varázsolva, ezek után talán a meglepődöttségtől sem tudott mit szólni. Előhalászta a mobilját, ezt követően a kezembe nyomta. Elmentettem a számát, majd Ő is az enyémet. Levakarhatatlan mosoly ült ki az arcára.
-Hol laksz? -a kérdésre pontosan elárulta a címet. Én a telefonomba írtam az értékes infót, jegyzet formájában -Ok. Odatalálok. Ha mégsem akkor hívlak- vigyorodtam el.
-Ha eddig minden ismerősöm megtalálta a házamat, anélkül, hogy azelőtt mutattam volna nekik a helyet, akkor talán te is rálelsz -nevetett fel.
-Ok. Akkor holnap háromkor ott vagyok érted. Szia! -köszöntem el tőle mosolyogva. Még hallottam, ahogy hello-val válaszol, aztán kiléptem a Meki ajtaján. A fehér furgon felé vettem az irányt, majd beszálltam.
-Kölyök! Mi tartott ennyi ideig?! -faggatózott Bence.
-Hosszú volt a sor -vontam vállat.
-Aha, persze... el is hisszük, nem? Le merném fogadni, hogy valami csaj van a háttérben -szólalt meg gyanakvó hangon a hátsó ülésen ülő Tibor is.
-Oké, lebuktam. De ha egyszer elbűvölt...

1.rész

Már egy kiadós perce kezdett el csörögni a telefonom, mikor végre rápillantottam. Jól tudtam, hogy csak az ébresztőm az. Hajnali ötkor meg kinek lenne kedve feltápászkodni az ágyból? Borzasztóan elfogott a zombie-feeling, élőhalottnak éreztem magam. Az pluszba rátett egy lapáttal, hogy az előző napon forgatáson voltam délután háromtól egészen este nyolcig így tízkor értem haza. Jól tudtam, ugyanaz lesz a napirend csak korábbra áthelyezve. Ha pedig munka van, nincs helye szenvedésnek, úgyhogy erőt vettem magamon és odasétáltam az íróasztalhoz ahol a monitor mellett volt a telóm. Kezembe vettem a kék Nokiát majd lekapcsoltam az ébresztőt. Unottan bámultam magam elé néhány másodpercig, aztán felkapcsoltam az éjjeli lámpát és a szekrényem felé vettem az irányt. Kiválasztottam egy Tyra pólót, nadrágot meg egy Nooka övet, órát.
Alapvetően amúgy egy fehér-fekete szerelésről volt szó. Mire sikerült felöltöznöm addigra pont megszokta a szemem a fényt így felhúztam a redőnyt. Utána a fürdőbe vándoroltam ahol fogat mostam és belőttem a séróm. Ez az egész nem tartott tovább 10 percnél. A reggeli nálam általában kimarad mert képtelen vagyok enni egészen kb. tíz óráig. Szóval visszatérve az előző témára... Már csak pár dolog volt hátra: elő kellett kerítenem a kamerámat ami nélkül képtelenség lenne forgatni. Elkészítettem a szendvicseket is, végül egy hátizsákkal a hátamon és a fotóstáskával a kezemben lesétáltam a ház elé. Megelégeltem a hosszas várakozást ezért előszedtem a mobilomat. Bencét hívtam a fodrászt aki egyben jó haverom.
-Na csáá! Hol vagytok már? -Szóltam bele kissé idegesen a készülékbe, mikor felvette.
-Hello. Hát mindjárt odaérünk. -Válaszolta teljes nyugodtságban.
-Ok, de ha nem lesztek itt 5 percen belül... Külön autóval megyek. -Erre hallottam, hogy picit felnevetett.
-Nyugi, semmi sincs veszve. -Mondta azután bontotta a vonalat. Egyébként attól nagyon fel tud forrni az agyvizem ha a másik késik. A magam részéről nos, mindig betartom a megbeszélteket.
Az eltelt időre nem sok figyelmet fordítottam, de ahogy mondta hamarosan megérkezett a várva várt 5 személyes fehér külsejű furgon. Lefékezett a lakás előtt és már nyílt is az ajtaja. Én bepattantam, a táskákat pedig hátratettem a többi cucc közé.
-Na sziasztok! -Köszöntöttem a stábot meg persze a modellt, Bogit. Hello-val válaszoltak. Szerencséje van a srácoknak, hogy szélre ültették a csajt, így mellettem helyezkedett el. Tudják ki itt az alfa hím! Amúgy viccet félretéve tényleg elég jól néz ki a leányzó: tökéletes alakjához társul a világosbarna haja és a tengerkék szeme. Lélegzetelállítóan gyönyörű.
-Hány órára is van innen Eger? -Kérdeztem. Tibor pont akkor taposott bele a gázba, az autó elindult.
-Ha gyorsan haladunk akkor kb. 2 -Felelte. Próbáltam leplezni az arcomon megjelenő elégedett vigyort. Bólintottam, majd Bogi felé fordultam.
-Milyen fotózásaid lesznek a közeljövőben? -Érdeklődtem egy laza mosoly kíséretében.
-Jövőhéten Glamour címlapfotózás, aztán a Joy-nak is pózolok. Több még nincs, csak néhány távolabbi időpont, amire most nem emlékszek -Figyelmesen végighallgattam. Szóval max. 1-2 hét és az Ő fotóival lesz tele néhány újságárus polca. Hmm...
-Az jó. Várod már, mi? -A boldogság még mindig tisztán kivehető volt az arcomon. 2 Óra egy ilyen dögös csaj mellett... Wow.
-Az nem kifejezés! -Szinte fülig ért a szája.
-Na és mond csak mikor döntötted el, hogy ezt a szakmát választod? -Terelte el a szót picit más irányba.
-Húha, ez csak úgy jött. Kisebb koromban kevésbé érdekelt, de végül még is itt kötöttem ki. Imádok fotózni és kisfilmeket forgatni. -Magyaráztam. Elvétve rápillantottam a ruhájára is. A szerelése egy krémszínű felsőből, szürkés nadrágból és világosbarna cipőből állt.
-Értem. Valójában én sem modellnek készültem, csak a szüleim noszogatására jelentkeztem a Visage ügynökséghez. Soha nem hittem magamról azt, hogy szép vagyok, de mondom megpróbálom, hadd örüljenek.-Itt tartott egy pici szünetet - Néha másfelé viszi az embert az útja mint amerre gondolná. -A tekintetét kerestem de Ő csak monoton nézett előre.
-Pedig csodaszép vagy!
-Hmm... Köszi. Te sem panaszkodhatsz. -Felfelé görbült a szája és rajtam legeltette a szemét.
-Ejha! Forrósodik a levegő itt hátul! Rám pattannak a szikrák, hehh! -Kiáltott fel viccelődve Bence aki Bogi másik oldalán ült. Mind a ketten ránéztünk.
-Van pasim, így kicsi a valószínűsége, hogy kikezdjek Krisztiánnal. -Vágott vissza a lány szúrós tekintettel. Valójában tudtuk, hogy inkább csak vérszívásként mondta ezt a fodrász, nem is gondolhatta komolyan, mégse nevetett senki sem.
-Jól van, csak hülyéskedtem ám, nem kell megölni! -Eme mondatára kicsit mosolyogtam. Ezek után mondjuk nem sok szót váltottunk, de jól telt az út, azt leszámítva, hogy nagyon elálmosodtam. Be kellett ugranunk az egyik boltba energiaitalért mert úgy éreztem kipurcanok.
Reggel 8 óra
Az autó mellett egy széken ült Bogi. Néztem ahogy Bence ráigazít a hajára forgatás előtt. Tibor készítette elő a sminkkészletet. A ruhákat már Ottó felaggatta a lányra ezért, csak néhány simítás volt hátra. Addig úgy döntöttem beülök a kocsiba. A nyitott ajtón bámultam ki.
-Kitartás Boglárka! -Mondtam neki gúnyosan vigyorogva. Ő bemutatott nekem.
-Könnyű ám onnan beszélni!
-Hamarosan kész lesz a frizurád. -Szólalt meg a háta mögött a fodrász. Bogi ettől eltekintve unott fejet vágott, majd sóhajtott egyet. Aztán a sminkes odament hozzá, most már Ő is „kínozta”. Hosszú percek teltek el, unalmasan. Ahogy néztem a lányt azon agyaltam milyen kameraállásból kéne forgatni, meg a szokásos. Az egyetlen ami kizökkentett a gondolatmenetemből az a sikítozás...
-SSSSPPPP!! SSSPP!! -És a kiáltások amik jelzik, hogy kezdődik a napom.
-Így jártál. -Mondta Ottó, aki a vezetőülésbe helyezkedett el. Rápillantottam.
-No problem. Végül is én csináltam ezt magamnak. Rajongók nélkül pedig sehol se lennék. -Kipattantam a furgonból és becsuktam magam mögött az ajtót. Mikor megpillantottam, hogy nem csak egy-két rajongóról van szó hanem egy egész seregről, megpördültem majd visszaültem az ülésre. -Ez már probléma... Fogalmam sincs hogyan fogunk kijutni.-Csóváltam a fejem.
-Elmegyünk innen, a lehető leghamarabb. -Felelte, én kiszóltam Bogiéknak, hogy indulunk. A csapat időben beszállt, még mielőtt a rajongók teljesen ellepték volna a járművet. Körülbelül tíz perc keresgélés után, sikerült találnunk egy másik parkolót ami eléggé eldugott helyen volt. Ott befejezte Tibi a sminkelést is, én előhalásztam a kamerát és indultunk forgatni.